2018. szeptember 15., szombat

Agatha Christie 128.


Agatha Christie 128 évvel ezelőtt, 1890. szeptember 15-én született az angliai Torquay városában. Agatha a család harmadik, legfiatalabb gyermeke volt. Noha édesapját korán elveszítette, gyermekkora boldog volt, hiszen édesanyjával szoros kapcsolat fűzte össze. Egész fiatalon, önszorgalomból megtanult olvasni, értett a számokhoz is, ennek ellenére sokáig zenei karrierről álmodozott.

Írói tehetsége korán kibontakozott, 10 évesen megírta az első versét. Első - egyelőre nem bűnügyi témájú - elbeszélései a helyi lapban is megjelentek. Azonban ekkor még senki sem sejtette, hogy a világ egyik legkeresettebb írója válik belőle. Első regénye a Snow Upon the Desert (Hó a sivatagban) című romantikus történet például nem is jelent meg nyomtatásban.

Agatha Christie fiatalon
A fiatal Agatha csinos lány volt, azonban hódolói között nem találta meg leendő férjét. Végül megismerkedett a fiatal repülős tiszttel, Archibalde Christie-vel, s egymásba szerettek. Azonban időközben kitört az első világháború, és a párnak nem sok lehetősége nyílt a találkozásra. 1914 karácsonyára Archie rövid időre hazatért a frontról, így a szerelmesek december 24-én házasságot kötöttek. Arhcie-nak nem sokkal később vissza kellett térnie a seregbe, azonban a magára maradt ifjú feleség sem töltötte tétlenkedéssel az idejét. Önkéntes ápolónőnek jelentkezett, később gyógyszerész-asszisztensként szolgálta hazáját a háborús években.

Hercule Poirot szerepében: David Suchet
Ekkoriban írta első detektívregényét, A titokzatos stylesi esetet. Nővére, Madge, korábban mintegy fogadásként megjegyezte, hogy Agatha nem tudna jó krimit írni. A regényt több kiadó is visszautasította, majd végül 1920-ban nyomtatásban is megjelent. A regényben első alkalommal találkozhatunk Agatha híres detektívével, Hercule Poirot-val, s hű társával, Arthur Hastingsszel. Időközben megszületett Agatha és Archie egyetlen gyermeke, Rosalind. A háború után a kis család megkezdte közös életét, Agathának egyre több bűnügyi regénye és novellája jelent meg nyomtatásban. Noha az írást ekkoriban még pénzkereseti lehetőségnek tekintette, egyelőre nem gondolta magát hivatalos írónak. A krimiírói hírnevet az 1926-os Az Ackroyd-gyilkosság c. regény hozta el a számára.

A házaspár 1922-ben Archie munkájából kifolyólag világ körüli utat. Az út során Agathának lehetősége nyílt kipróbálni a szörfözést, így az első szörföző britek közé sorolhatjuk. Boldogsága azonban nem lehetett felhőtlen, s a következő esztendő élete legnehezebb időszakát hozta el. Az édesanyja halála után érzett fájdalmat csak tetézte, hogy Archie közölte vele, hogy viszonya van egy másik nővel, s el szeretne válni. Agathának anyagi gondjai adódtak, amiből csak egy újabb regény megjelenése húzhatta volna ki. Ezért - sógora javaslatára - néhány korábban megjelent novelláját egyetlen történetté fűzte össze, így született meg A nagy négyes c. kötet.

Agatha Christie szörfözik


A nehéz időszakot követően, 1930-ban magányos utazást tett a Közel-Keletre, ahol ismét rátalált a szerelem. Egy ásatáson megismerkedett a nála 14 évvel fiatalabb régésszel, Max Mallowannel. Max lett Agatha második férje, s noha házasságuk csak Agatha halálával ért véget, Max több ízben is hűtlen volt feleségéhez. A harmincas és negyvenes évek igazán mozgalmasak voltak Agatha számára. Voltak esztendők, melyekben több kötete is megjelent. Leghíresebb nyomozóival, Poirot-val, Miss Marple-lel, valamint Tommy és Tuppence Beresforddal is találkozhatunk az ekkoriban született történetekben. Talán a Tíz kicsi néger, a Gyilkosság az Orient expresszen és Az ABC-gyilkosságok tekinthetők Agatha leghíresebb regényeinek, mindhárom krimit a harmincas évek alatt írta. A második világháború alatt, immár sikeres íróként ismét önkéntesként dolgozott egy patikában, szabadidejében pedig írt. A háború alatt elkészült Hercule Poirot és Jane Marple utolsó története is, ám ezek a regények évtizedekig egy széfben pihentek.



Miss Marple szerepében: Joan Hickson


Azonban nem csak írással foglalkozott, hanem gyakran elkísérte régész férjét az ásatásokra is. Ilyenkor is folytatta a bűnügyi regények kieszelését (pl. Lord Edgware meghal), ugyanakkor a régészeti munkákból is kivette a részét: megtanult fényképezni, több leletet is lefotózott. Ezenkívül arra is rájött, hogy arckrémével tökéletesen le lehet tisztítani a műtárgyakról az évszázadok alatt összegyűlt piszkot.

Az írónő kiadói javaslatára végig első férje neve alatt publikált. Ez alól kivételt képeznek önéletrajzi kötetei (Így éltünk Mezopotámiában, Életem), melyek Agatha Christie Mallowan névvel jelentek meg. Írt továbbá hat szépirodalmi - olykor romantikusnak tartott - regényt is, melyek borítóján a Mary Westmacott név volt olvasható. Sokáig csupán Agatha egyik barátnője volt az egyetlen személy, aki tudta, hogy kit rejt az írói álnév. Azonban neki sem Agatha fedte fel a titkot, egyszerűen felismerte barátnője írói stílusát. Később egy újságíró is fényt derített az igazságra és napvilágra hozta azt.

Élete egyik legnagyobb élményének tartotta, hogy 1971-ben személyesen is találkozhatott II. Erzsébet brit királynővel, akitől megkapta a lovagi cím női megfelelőjét. Innentől megillette a Dame Agatha megszólítás. A krimi királynője 1976. január 12-én hunyt el Wallingfordban. Halála után egy órára kihunytak a londoni West End színháznegyed fényei.


Az Egyesült Királyság királynője fogadja a krimi királynőjét

Agatha Christie nem csak a próza területén alkotott maradandót, hiszen színműveit máig előszeretettel tűzik műsorra a színházak. Az egérfogó c. darabja több mint 60 éve műsoron van a West Enden. Ezenkívül írt még gyermekmeséket, verseket, rádiójátékot, de még zeneművet is komponált. Nem csak tagja, de elnöke is volt a detektívírók klubjának, krimiírói díj is viseli a nevét.

Egy idősebb korában írt levélben saját művei közül ezeket nevezi meg kedvenceként:


1. Tíz kicsi néger - bűnügyi regény, visszatérő szereplő nélkül
2. Az Ackroyd-gyilkosság - bűnügyi regény, főszereplő: Hercule Poirot
3. Gyilkosság meghirdetve  - bűnügyi regény, főszereplő: Miss Marple
4. Gyilkosság az Orient expresszen - bűnügyi regény, főszereplő: Hercule Poirot
5. Tizenhárom rejtély - novelláskötet, főszereplő: Miss Marple
6. Éjféltájt - bűnügyi regény, nyomozó: Battle főfelügyeló
7. Örök éj - bűnügyi regény, visszatérő szereplő nélkül
8. A ferde ház - bűnügyi regény, visszatérő szereplő nélkül
9. Az alibi - bűnügyi regény, visszatérő szereplő nélkül
10. Nem zörög a haraszt - bűnügyi regény, nyomozó: Miss Marple


Agatha Christie
Szerző: Bookman

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése