Szvetlana Alekszijevics:
Csernobili ima

Az emberiség legmeghatározóbb százada a XX. század, amely rengeteg bélyeget nyomott ránk. Megismertük a legnagyobb borzalmakat a háborúk által, de a technológiát is kétség kívül a világrengető háború kényszerítette exponenciális fejlődésre. Ennek köszönhető rengeteg találmány, az űrkutatás kezdete, de az energiatermelés is alapjaiban megváltozott, megjelent a pusztító atombomba után az atomenergia. Bármennyire is világmegváltó ötletnek tűnt és hatalmas előrelépés volt számunkra, nem foglalkoztunk eléggé azzal, mennyire veszélyes is. 1986 április 26.-án hajnali 1:23:45-kor kirobbant talán a legveszélyesebb háború, amely térdre kényszerítette, majd felbomlasztotta a világ akkori legnagyobb hatalmát, a Szovjetuniót. Veszélye abban rejlett, hogy láthatatlan volt, viszont sokkal halálosabb, mint ahogyan azt gondolták. Ez az eset mai napig meghatározó probléma, mivel a veszélyes sugárzás mai napig mérgezi Pripyat környékét, amelyet csak úgy hívnak a ,,tiltott zóna”. Maga a katasztrófa körülményeiről és kihatásairól sok tudósítás vagy cikk, de akár a pozitívan értékelt és nagy közönség kedvenc sorozat által sokat tudhatunk meg. Ennek ellenére egy dolgot viszont nem mutatnak be, vagy csak felszínesen súrolják. Mit éltek át a túlélők? Milyen élni a halállal körülvéve? Milyen is volt ,,csernobilivé” válni? 

A könyv szerzője, Szvetlana Alekszijevics, belarusz újságírónő, aki különös veszélynek tette ki magát csak azért, hogy ismertesse a túlélők félelmeit, szenvedéseit és a súlyos katasztrófa utáni életüket, nekünk, a világnak. Bátor tett, hiszen az akkori rendszer igyekezett mindent titokban tartani és elbagatellizálni, de a rosszhírű KGB is bizony tett az ellen, hogy sem a Szovjetunió, de legfőképpen a nyugat ne jusson semmilyen információhoz, amely veszélyes vagy káros lenne a kommunizmusra tekintve. Javarészt fehérorosz túlélők szólalnak meg, mivel a legnagyobb dózisú sugárzást Fehéroroszország kapta, de bőven akadnak ukrán civilek és olyan párttagok, akik szintén érintettek voltak. Nagyon érdekes és nyomasztó valós történeteket kapunk olyan katonáktól, akik az ismeretlen halálba mentek bevetésre. Nőktől, akik elvetéltek vagy szerencsétlen módon olyan gyermeket hoztak világra, akik komoly rendellenességekkel születtek, ezzel megtagadva a teljes életet számukra önhibájukon kívül. Szülőktől, akik gyermekeiket veszítették különböző betegségek miatt, vagy éppen pont fordítva. Földhözragadt idősektől, akik háborús túlélők, akik nem voltak hajlandóak otthagyni otthonukat egy olyan fenyegetés miatt, amit nem is látnak, de különösebben érzékelni sem érzékelnek. A felszólaló civilek közül sokan nem vállalják nevüket, érthető okokból, de ami közös bennük az a félelem és a tudatlanság. Félelem attól, hogy amit termeltek elveszik és elpusztítják, amit tenyészettek elkobzanak és elpusztítják, a kilakoltatástól, az otthontól való elszakítástól és az ismeretlen, a felfoghatatlan haláltól való félelem. Számukra a tiltott zónán kívül nincs hely, ezért külön tisztelet a szerzőnek, hogy bemerészkedett oda és mindezt fel is jegyezte. Sokan nem hagyták el Pripyat környékét, mivel sokan nem tehették meg anyagi okokból, de leginkább azért, mert megváltoztatta társadalmi szerepüket Csernobil. Nem tudtak beilleszkedni, féltek tőlük, faggatták őket, nem hagyták őket emberként érvényesülni, idegenek lettek a külsősök számára, vagy ahogyan ők mondják, csernobiliak lettek. A szerző a tiltott zónában alapított falvakat járja végig, ahol ők, a túlélők együtt élnek a sugárzással és az ezzel járó nehézségekkel. A felszólalók végig nekünk címezik mondandóikat, hogy felfigyeljünk a rémségre, amiben élnek, hogy megtudjuk, hogy léteznek. Rengeteg elhallgatott információt osztanak meg, számunkra elképzelhetetlen életüket osztják meg, az emberiség és a rendszer hibájára hívják fel a figyelmet.

Rendkívül érdekes olvasmánynak találom, mivel nincs benne semmi fantázia szülte történet, hanem a kegyetlen igazság, amelyet interjúk formájában kapunk meg. Bemutatja számunkra az emberiség gondatlanságából fakadó problémákat, amellyel több tucat ember életét nyomorították meg, és hogy mindez a mai napig érvényes. Minden olvasónak ajánlom, mert az igazság mindenkit megillet.

Szerző:

Kenta Úr