2018. október 8., hétfő

Luca Di Fulvio: Álmok bandája

 
Mit tehetünk, ha egy idegen környezetben a ranglétra legalján állunk, és onnan akarjuk felverekedni magunk, hogy emberszámba vegyenek? Az bizony nem egy egyszerű feladat, mert az élet amúgy sem könnyű. Erre valóak az álmok, hogy megvalósíthassuk őket. Luca Di Fulvio művének karakterei pedig mernek álmodni. Kezdjünk is bele a történetbe:
A történet eleinte két idő síkon fut a nagyon korai 20. század és az 1920-as évek váltja egymást az akkori New York-ban. A mű elején megismerhetjük Olaszországból emigráló főszereplőinket, a csinos és fiatal Cetta-t és kis fiát Christmas-t, akiknek csak egy nagy álmuk van, hogy igazi amerikaiak lehessenek. Cetta élete különösen nehéz, mivel nagyon fiatalon csöppen bele ebbe a nagyvilágba, és nem elég, hogy olasz származása miatt is elítélik, de még munkája miatt sem veszik sem nő, sem emberszámba. Életét nagy megpróbáltatások övezik, ami legjobban képes megviselni őt az a szerelem, amit érez a kíméletlenül nyers és nem túl beszédes szeretője iránt, akit nem tud elengedni és az, hogy ő már nem lehet amerikai, ezért dönt úgy, hogy mindenáron azon lesz, hogy fia valódi amerikai lehessen. 
Ebben az időben még párhuzamosan Christmas az utca gyermekeivel együtt megismeri a maffia élet szépségeit és megismeri nagy tehetségét, hogy képes olyan történeteket mesélni bárkinek, amelyek távol állnak a valóságtól mégis bárki elhiszi, ezzel a képességgel meg is alapítja saját bandáját, a Diamond Dogs-t, amiben valójában csak ketten vannak. A korai bandaéletnek köszönhetően sok hasznos barátra tesz szert, köztük olyanok is, akik látják tehetségét és azt, hogy ő valójában sokkal több, mint egy utcagyerek, és hisznek benne, hogy képes lesz a saját álmát megvalósítani, hogy egyszer meg fogja szólítani az egész várost;
,,Jó estét New York!”
Idővel megismerjük a 13 éves gazdag származású Ruth-t és Bill-t. Kettejük románca amilyen kedvesen kezdődik, oly szörnyen ér véget, ami Ruth-t egy életre megbélyegez testileg és lelkileg. Bill ezután útnak indul új életet kezdeni, meggazdagodni és kialakítani a hozzá illő hírnevet. Christmas talál rá szegény lányra és azonnal gondját is viseli, ámbár Ruth nem tud többé bízni a férfiakban. Csak egy férfit szeret az pedig a nagyapja. Ahogy Christmas törődik vele, úgy alakul ki benne az a kép, ami nagyapjára emlékezteti, s bár fél kimondani, de beleszeret ebbe a fiúba. Sok időt töltenek együtt, Christmas a kezdetektől szereti Ruth-t, s ahogy serdülőkorba érnek, egyre jobban fűtik őket az érzelmek. Ennek viszont hirtelen vége szakad, de indokot nem kap Christmas és ezért a bűn világa kezdi vonzani, ebbe menekül. A történetük itt nem érhet véget, rájön, hogy meg kell találnia Ruth-t és mindent képes ezért feláldozni, de fel is kell készülnie, hogy férfiként állhasson elé. Az igazi történetek innen indulnak.
Egy igazi remek regényről beszélünk, tele érzelmekkel és izgalmakkal. A szerelem legszebb és legnehezebb formájának lehetünk tanúi, de ezen kívül a korai New York alvilágába is mély betekintést nyerünk, amely rengeteg érdekességet tár fel nekünk. A mű tökéletes bizonyítéka annak, hogy az álmok, ha elég kitartóak és elszántak vagyunk és képesek vagyunk dolgozni érte, akkor bizony elérhetjük őket. Mindenkinek fantasztikus érzés lesz olvasni ezt a művet. Aki szereti a romantikát vagy az igazi maffia kalandokat, annak különösen ajánljuk figyelmébe ezt az olvasmányt, mivel gyönyörűen összefűzi a kettőt.
 
Szerző: Kenta úr
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése